Szeptember 8.

A szüleim agyfaszt kaptak mikor megtudták, hogy mi történt velem. Persze egyből kezdték, hogy nem engednek suliba, de nem érdekelt.
Hétfőn elég kómásan keltem. A tükörbe nézve szembesültem ezzel. A hajamat hullámokba hagytam a vállamra és a hátamra omlani. Egy szürke farmert vettem fel bordó, újjatlan inggel. A lábamra egy az ingemhez hasonló Vans-ot húztam. Szempilláimat kissé meghosszabbítottam, így kissé kiemeltem kék szemeimet. Bicegve lépkedtem Nándi mellett, ő pedig röhögött rajtam. Végül megelégelte a lassú tempót, majd felkapott a hátára. Megint kaptam a szúrós pillantásokból. Ezek nem tudják, hogy ő a bátyám?! Hannáék eszeveszettül nevettek, bátyám pedig felvitt a lépcsőn berontott a terembe, és leültetett a helyemre. Köszönetképpen egy cuppanóst adtam az arcára, majd kiment.  Hanna röhögve esett be az ajtón. Szó szerint. Őt követte Karesz, majd Bazsi. Utóbbi megcsillogtatta gyönyörű fogait nevetés közben, majd elindult felém. Kihúzta a széket, majd leült.
-Szia, Léna!-köszönt mosolyogva. Viszonoztam a gesztust. Hanna a ruháit próbálta leporolni.
-Ta hallod miután Nándi felhozott, az a...várjál, hogy is hìvják?!...K..Kriszta....
-Öhm...Katára gondolsz?
-Aaz..kijött az udvarra s tetetni kezdte, hogy fáj a lába. S hasra esett Nándi előtt...mi pedig röhögtünk. S feljöttünk. Nándi meg a fejét fogta.
Mire végzett belépett a matektanár??
-Eddig úgy tudtam, tanárnőnk lesz...-súgtam oda Bazsinak. Arcát mosolyra húzta. Hihetetlenül édes volt. Az arcán összefutottak a nevetőráncok,gödröcskéi pedig kissé kisfiússá tették őt. Hogy lehet valaki ilyen gyönyörű?!
A tanár felé pillantottam. Mély, kék szemek,világosbarna felzselézett haj, kb. 25 esztendő. Egyes lányok (alias Réka, Paula) a nyálukat csorgatták, ezért Tihi célbavette őket feta sajttal(??).
-Gyerekek!!-mondta a tanár erélyesen. Felém nézett,majd bámulni kezdett. Erre egy "bajod van?" Pillantással feleltem. Megköszörülte a torkát, majd megszòlalt.
-Fekete Csaba vagyok, én fogom nektek tanítani a matematikát.
-Na neee...viccel velem.-szólalt meg Tihi. Kitört a röhögés. Én csak a padra hajtottam a fejem. Már az elalvás szélén voltam, hiszen a tanár jókedvűen csevegett Pauláékkal, mikor Bazsi megbökte a vállam. Felnéztem rá, mire mosolyogva a kezembe nyomott egy cetlit. Furcsán néztem rá, majd kibontottam a gondosan összehajtogatott füzetlapot. Nevetve vettem szemügyre a felírt szót. Egész órán akasztófát játszottunk, igazából egyikünk figyelmét sem keltette fel a tanár bájcsevegése. A szünetet jelző csengő áldásként ért minket. Mindenki felállt és elindultak az udvarra én a helyemen maradtam, s szomorúan szemeztem a "romlott" lábammal.
-Léna nem jössz?-jelent meg az ajtóban Csongi. Egyből észrevette mi a problémám. Odalépett hozzán, benyult a térdem alá, majd felemelt. A nyakába kapaszkodtam. Így vitt ki az udvarra, ahol megint kaptam az irigykedő pillantásokból. Csongi letett a padra, majd megköszöntem a fuvart. És arconpusziltam. Csongi arca égni kezdett,ami nagyon aranyos volt. Először mértem végig úgy igazán ma. Fekete, szűk farmert viselt, egy bordó Vans felsővel, és színben megegyező tornacipővel.
Nevetve szögesztem le, hogy akarva akaratlanul is összeöltöztünk. Hanna készített rólunk egy képet, amelyen én hülye fejet vágok, Csongi pedig átkarol és rajtam nevet. A fejemen az ő sapkája van, amin egy HOCKEY felirat díszelgett. Balázs feltöltötte Instagramra engem pedig megjelölt rajta. Ahogy becsengettek újra felkapott a hátára és kettessével szelve a lépcsőfokokat becipelt a suliba. Az osztályban Botiék beüzemelték a Wii-t ahol éppen teniszeztek. Az ajtón belépett egy idős tanár,majd köszöntötte az osztályt. Egyik mondata szinte áldásként ért.
-Aki nem szeretne komolyabban a rajzzal foglalkozni,az tekintse az én órámat szórakozóhelynek. Csak csendet kérek!
Néhányan érdeklődtek a rajz iránt, azokkal egész órán festettek, mi pedig elfoglaltuk magunkat. Balázzsal Snapchat címet cseréltünk. Rajz után Bazsi megint levitt az udvarra. 

-Ha így folytatod sérvet fogsz kapni.-mondtam.

-Viccelsz? Vaságyastól nem vagy öt kiló.-mondta,mire nevetni kezdtünk. Mindenki nevetett a beszólásán. Kata odalépett hozzánt, majd ő is nevetni kezdett. Bazsi furcsán nézett rá, mire a csaj ölelgetni kezdte,végül megcsókolta. Szemeim tágra nyíltak. Balázs ellökte magától a lányt, aki önelégült mosolyával nézett rám.

-Esküszöm, ha nem lenne lány szétverném a fejét.-dühöngött mellettem Karesz.

-És szerinted ez kit érdekel?-mondtam, majd felpattantam és lendületből behúztam egyet neki. Azonnal a földre esett, majd az aligazgató harsány hangja hallatszott.

-Fodor Léna az igazgatóiba. MOST!!!!  

Sarkon fordultam, majd bementem az épületbe és egyenesen az igazgatóiba. Az igazgató volt bent csak, szerencsémre Kardall messze járt. 

-Ejnye Léna! Tudom azt, hogy a hoki egy gyönyörű sport, de nem kell miatta diákokat megverni. 

-Nem akartam. Csak feldühített....-mondtam, de igazából cseppet sem bántam meg a tettem.

-Szép dolog a szerelem. Ön egy nagyon szép, vicces, kedves, a fiúk által kedvelt lány. Egyesek ezt irigylik öntől.

-Sajnálom, igazgató úr!-mondtam.

-Rendben. Nem vagy te rossz diák, úgyhogy most nem kapsz semmit. De ez legyen az első és utolsó eset.

-Rendben.

-Hallom nyertek a hétvégi mérkőzésen. Gratulálok!

-Köszönjük!-mondtam majd távoztam. Becsengettek Infora. Elindultam a B szárnyba. Bekopogtam a terembe, majd elmagyaráztam a tanárnak a késésem okát. Leültetett, majd szabadfoglalkozást engedélyezett. Senki nem fűzött megjegyzést a tettemhez, bár Hanna szünetben nem hagyott nyugodni.

-Nagyon szép volt! Bazsi ámulva nézett utánad. Esküszöm csajszi, ez zseniális volt.

-Nem volt annyira nagy szám. S az igazgató sem szólt semmit.-mondtam tök nyugodtan. Ahogy kiértem az udvarra Karesz kiabálni kezdett.

-Lénu, nem versz meg ugye?

-Csak ha kiköveteled magadnak. 

Körbenéztem az udvaron. Bazsi Nándival beszélgetett. Vagyis...Nándi indulatosan, gesztikulálva magarázott, míg Balázs csak lazán hallgatta. Egyszer-egyszer bólintott, de semmi több. Végül Nándi mosolyra húzta az arcát, lepacsizott Bazsival, egy könnyed mozdulattal kisöpörte a haját a szeméből, majd bement az ajtón. A padon ültem Hanna mellett, majd Balázs odajött és átkarolta a vállam.

-Ez szép volt, kiscsaj.-mondta.

A másik oldalra néztem. Szégyelltem a szemébe nézni. Már azon se lepődtem volna meg, ha csak a fejemhez vágja "nem vagyunk egy szinten, ne szólj hozzám". S ez az érzés betöltötte a mellkasomat, s gombóc nőtt a torkomban. Szerencsémre a csengő megmentett. Bazsi felcipelt az osztályba, ahol leültetett a székre és továbbállt. Karesszel beszélgetett. A fejemet a padra hajtottam. Hanna leült mellém.

-Nem utál, Léna!

-Te ezt honnan tudod?

-Miért utálna? Mert leütöttél egy ribancot, aki úgy néz rád, mint egy csótányra? Mindenki örül, hogy móresre tanítottad azt a szajhát. 

-Köszönöm Hanna!-mondtam, majd szorosan magamhoz öleltem. A német tanárnő pár perc késéssel érkezett.

-Guten tag!

-Tág az any....a nagyapa fülcimpája!-mondta Tihi. Mindenki nevetett, csak a tanárnő állt ott kifejezéstelen arccal.

-In die nexte Stunde Tihamér wird antworten.-mondta, mi meg csak tátott szájjal bámultuk. A Tihamért értettem, de a többi?! 

-Üdvözöllek titeket! Makkai Edit vagyok, mától én tanítom nektek a német nyelvet. Mivel eddig senki sem tanult közületek németet, az elejétől kezdjük. Először is, hogy megtanuljátok, hogyan kell írni, mindenki leírt 30 darab ß-t.
Nekiláttunk a munkának. Egyesek igenis megszenvettek az írással, de nekem könnyen ment. Német után irodalom órán játszodtunk. Tőzsey(irodalomtanár) írókat/költőket sorolt fel nekünk, mi pedig műveket kellett mondjunk tőlük. Óra végén többen is kaptak piros pontot vagy ötöst. Egyszerűen nem tudtam odafigyelni. A gondolataim messze jártak. Irodalom után tesint az osztály focizott én pedig néztem őket. Bazsi izmos lábait figyeltem. A futástól homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek, haja kissé lelapult. Annyira édes volt. Nándi vitt haza kocsival. Otthon megtanultam mindent,majd bepakoltam s elvitettem magam Nándival a jégpályára. Bazsiék játszodtak Csíkszereda ellen. Ismerem a csíki fiúkat, mind nagyon jófejek. Tamással vagyok igazán jóba, hiszen az unokatestvérem. Ahogy kijött az öltözőből magamhoz öleltem.
-Léna, veled mi történt?-kérdezte csodálkozva.
-Lesérültem.-mondtam. Elbúcsúztam tőle, Nándi is lekezelt vele, majd hazamentünk. Este fimet néztünk (A nagy Gatsby) majd elmentem lefeküdni. A nap történésein gondolkodtam, amibe sikeresen bele is aludtam.

Szeptember 6.

Soha nem örültem ennyire a szombatnak. Szinte egész héten reggeli edzéseink voltak, én pedig abban a tudatban, hogy délig alhatok egész éjjel meccset néztem. Mikor azonban Nándi hajnali fél hatkor berontott a szobámba, hideg zuhanyként ért, hogy tervem meghiúsulni látszott.
-Fodor Léna. Délkor meccsed van Miskolcon. Ugye nem nézted a hajnali Penguins-Capitals mérkőzést?
-Ne ordibálj, te debil!- motyogtam a párnámba.
-Én is szeretlek, tesó!-mondta, majd rám vetette magát és egy bordaropogtató ölelésben részesített. Akarva-akaratlanul is kiűzte a fáradtságot a testemből, ezért kikászálódtam az ágyamból. Anyáék ügyeletesek voltak, de a hűtőn hagyott PostIt kifejtette sajnálatukat. De a konyhapulton ránk hagytak egy hatalmas pénzösszeget. Megforgattam a szemem. Nándi tudva, hogy engem jobban megvisel ez az egész, próbált vìgasztalni.
-Lénu, ne légy szomorú...
-Már megszoktam. -mondtam, majd becsapva a hűtőszekrény ajtaját felballagtam a lépcsőn.
Amióta az eszemet tudom a szüleim egyetlen meccsemet sem nézték meg. Sem Nándiét. Őt ez soha nem zavarta. Mindig szerettem volna, ilyen téren rá hasonlítani, de nem ilyen voltam. Sóvárogtam arra, hogy engem is a szüleim fuvarozzanak. Kisebb koromban Hanna szülei vittek el a meccseinkre, de amióta Nándi megszerezte a jogsiját ő jön velem. Ő legalább van nekem.
Összeszedtem magam. Felvettem egy fekete csőszárú farmert hozzá pedig egy DC melegítőfelsőt. A hátizsákomba bepakoltam az irataimat(személyi, leigazolási kártya, stb.) majd csatlakoztam Nándihoz. Bekapcsolta a lejátszót. Az első dal, ami megszólalt az Arctic Mockeys Do I wanna know? című száma volt. Ebből is tudtam, hogy a tőlem kapott CD-t hallgatta. Mosolyogva néztem rá, majd viszonozta gesztusomat. A telefonom ezerrel csörgött, az osztálytársaim ezerrel küldték a "sok sikert csajszi!" hangvételű üzeneteiket. Hannában nem csalódtam.
"Léna, mondd hogy elindultatok!"
"Ugye megint nem késtek el?!"
"Jelezz már vissza, mert Nándinak írok!!!!!!"
"Írtam neki!"
És valóban. A műszerfalon elhelyezett telefon megrezzent. Bátyám felé pillantott, majd rákérdezett:
-Hanna?
-Szerinted?-kérdeztem nevetve.

«****»
Csodával határos módon időben megérkeztünk Miskolcra. Időben voltunk,  nyugodt tempóban léptem be az öltözőbe. Már mindenki ott volt, a csajok nyugodtan beszélgettek. Hatalmas taps fogadott. Átöltöztem, de korcsolyát még nem vettem fel, inkább visszahúztam a Vans-m. Hanna oldalán léptem ki az öltözőből, aki arról magyarázott, hogy Karesz megígérte neki, hogy eljön megnézni minket. Nem fűztem volna hozzá nagy reményeket, de ha Hanna hisz benne, én is. Még másfél óra volt a mérkőzés kezdetéig, így segítettünk az edzőnek behordozni a korcsolyákat és a botokat. Újra távoztunk az öltözőből, szememmel a lelátókat pásztáztam. Kiszúrtam a bátyámat, aki két srác mellett ült. Az egyik vadul kezdett integetni, Hanna pedig visszaintett. A lépcsőkön felküzdöttük magunkat, és odaléptünk hozzájuk. Nándi büszkén nézett rám. Mellette Balàzs barna szemeivel az arcomat fürkészte, Karesz biccentett és visszafordult Hannához.
A fiùkkal egész jól összebarátkoztunk ezalatt az egy hét alatt. Szerdán voltunk együtt mekizni, megnéztünk egy MOL ligás mérkőzést együtt. Körülbelül fél órát töltöttünk a kis társasággal. Már nem érdekeltek a szüleim. Sokkal többet jelentett számomra, hogy Nándi és Bazsi eljött.
A mérkőzést jól indítottuk, az első harmad után 3-0-ra vezettünk. A második harmad közepén a kapura akartam lőni, amikor egy botot csúsztattak a lábaim elé. Elestem, a korongot még be tudtam lökni a kapuba, de a térdembe éles fájdalom hasított. Hason feküdtem a jégen és fájdalmamban azt rugdostam. Meghallottam magam mellett az orvos lágy hagját.
-Mondja el mije fáj!
-A térdem...-válaszoltam, mintha a beszèd is fájt volna. Magam mellett meghallottam Nándi hisztérikus hangját.
-Mi a franc van? Annyira fáj a térde, hogy nem tud lábra állni. Egyértelműen bottal akasztás volt, és még le sem fújja!
Feltételezem a bíróval beszélt. Hannát pedig kiállították, durva játékért. Magyarul, verekedett.
-Léna fel kell állnod!-hallottam magam mellől egy lágy dörmögős hangot. Az ő hangját.
-Nem tudok!-mondtam, majd megéreztem két erős kezet magam köré fonódni. Felsegített, majd hagyta, hogy a vállára támaszkodjak. Araszolva siklottunk ki a pályáról, ahol már az orvosok vártak egy hordággyal. Balázs és Nándi felsegítettek rá, majd velem tartottak. Levették a védőimet, majd befújták a térdemet valami jeges izével, ami miatt elzsibbadt a lábam és nem éreztem azt az élesen hasító fájdalmat. Mentőautóval vittek a kórházig, ahol egy harmincas férfi fogadott. A mentősök által írt jelentést tanulmányozta, majd megszólalt:

-Ínszalagszakadás?! A műtőbe, azonnal!-mondta, majd mindenfelől nővérek érkeztek és tűket szúrkáltak a térdembe.

-Figyelj Léna, tudom, hogy nem szereted a kórházakat, de én...mi itt leszünk mikor felébred...-bátyám mondatának végét már nem hallottam.

«***»

Fertőtlenítő és erős klór szag. Vagy kórházban vagyok, vagy képzelődöm. Még nem nyitom ki a szemeimet, két ember suttogását hallom.

-Figyelj haver, nem érdekel mit csinálsz és miért, de ha megbántod a húgomat szétverem a fejed, értetted?

-Nándi ne hülyülj! Ismersz, tudod, hogy nem szokásom játszani a lányokkal. 

-Tudom haver, de nem olyan erős mint amilyennek látszik. 

A térdembe újra belehasított az éles fájdalom. Felnyögtem. A beszélgetés abbamaradt. Kinyitottam a szemeimet. Zavart az ablakon beáradó fény. Megláttam Nándi fürkésző tekintetét.

-Meddig nem játszhatok?-tettem fel neki a számomra legfontosabb kérdést. Bazsira nézett, majd sóhalytott.

-Két hónap.

Fejemet hátraszegtem, majd a fennvalót kezdtem szidni, amiatt hogy ezzel büntet. Újra belém hasított a fájdalom. Egy könnycsepp gördült le az arcomon.

-Léna ne sírj, hamar elrepül az az idő...-nyugtatott Nándi de félbeszakítottam.

-Hozz egy fájdalomcsillapítót!-préseltem  ki a szavakat, mire felállt és kilépett a kórteremből.

-Nekem is volt ínszalag szakadásom.-mondta Balàzs. Nem válaszoltam. Folytatta.-Tudom, hogy most nagyon fáj, de egy hét múlva nem lesz semmi bajod. Bekötötték a lábadat, tudsz járni. Ne aggódj, hamar felépülsz. Szívós csajszi vagy te.

Ekkor belépett az orvos és a kezembe nyomott egy fájdalomcsillapítót,majd ki is ment. Nándi a kezembe nyomta a táskámat, majd mindketten kimentek a folyósóra. Nehézkesen átöltöztem, majd miután a lábamra húztam a fekete Vans-m kiléptem a teremből. A folyósón ott állt Hanna és Karesz is.Legjobb barátnőm szorosan magához ölelt, majd elújságolta, hogy nyertek. Kissé bicegve lépdeltem Bazsi mellett, Nándi pedig a hátamnál jött, hogy esélyem se legyen elesni. Megkönnyebbülésként ért, mikor tüdőm megtelt friss levegővel. Nándi kocsija a közelben parkolt. Hárman segítettek nekem beülni az autóba, hiszen a kötéstől képtelen voltam behajlítani a lábamat. Velünk tartott Karesz, Hanna és Bazsi is. Bekapcsoltam a lejátszót, ahol a The Neighbourhood Sweather weather című dala kezdett szólni, ami történetesen nagy kedvencem. 

-Lénu leszünk gólyák?-kérdezte Hanna izgatottan.

-Nem lesz párom...-mondtam szomorúan, hiszen lett volna hozzá kedvem.

Nándi  felkanyarodott az autópályára. Karesznek ekkor jutott eszébe, hogy mosdóba kell mennie. 

-Ember ne szórakozz velem!-mondta idegesen Nándi.-Most jöttünk fel a pályára, szerencséd van ha 50km után lesz egy benzinkút.

Hannával összenéztünk, majd kitört belőlünk a nevetés.

-Haver, ezt szívtad.-mondta Bazsi, majd vállon veregette. 

Az elkövetkezendő másfél óra azzal telt, hogy Karesz nyavajgott, mi pedig nevettünk rajta. Végül megálltunk egy benzinkútnál. Karesz úgy rontott be a mellékhelyigégbe, mint a törökök Mohácsra. Én a CD-k között nézelődtem és örömömre rábukkantam egy RHCP lemezre. Nem volt szívem otthagyni, de választanom kellett közötte, meg egy Ramones lemez között . 

-A Ramones nem éri meg, mert Greatest Hits, nem igazi album.-szólt egy hang a hátam mögött. Megfordultam és Balázs állt mögöttem. Visszacsúsztattam a Ramones lemezt a helyére, majd  ránéztem.

-Köszönöm!

-Figyelj Léna, bírom a fejed, meg minden és mondtad, hogy nem lehetsz gólya, mert nincs párod...és ha lenne kedved...akkor...leszel a párom?-fúrta bele csillogó íriszeit az enyémbe. Abban a percben ugrándozni tudtam volna az örömtől, de nem akartam beégetni magam, ezért csak válaszoltam.

-Persze. Miért is ne.

A sorok között Hanna után kutattam, és ahogy megtaláltam elújságoltam neki a nagy hírt.

-Leszünk gólyák! Bazsi az előbb kért meg, hogy legyek a párja.

-Én Karesszel leszek.

Ugrándozni kezdett, én meg ugye képtelen voltam erre.Fülig érő mosollyal leépkedtünk a kocsiig. Nándi azonnal kiszállt, besegített, majd bement az üzletbe. Elmajszoltam az általam vásárolt műzliszeletet, majd kibontottam a Dr.Pepper üdítőmet. Hanna Kólát ivott ezért cseréltünk, majd vissza. 

Hazafelé mindenki bealudt, csak Nándi és én nem aludtunk. Le sem vette a szemét az útról. Sok téren elég figyelmetlen, de ha vezetésről van szó a komolyság kiül az arcára. 

-Tudtam, hogy nem hagysz ott egy RHCP lemezt.-szólalt meg végül. Egy pillanatra rám nézett, majd vissza az útra. Beértünk a fővárosba. Felébresztettem a többieket. Hanna nálunk aludt, a fiúk pedig leszálltak a jégpályánál. Nándi felcipelt a lépcsőn.

-Köszönöm!-nyomtam egy puszit az arcára. 

-Lénu, én elmegyek Brigihez. Este jövök.-mondta, majd le is szaladt a lépcsőn. 

Hannával az estét pletykálással, Pretty Little Liars nézéssel töltöttük. A hatalmas mennyiségű kóla miatt, amit megittunk nem tudtunk aludni,ezért trollkodni kezdtünk Snapchaten. Végül reggeltájt mindketten kidőltünk.