Things

Sziasztok!
Nem részt hoztam, csak szeretném most egy kicsit kiönteni a lelkem. Mikor elkezdtem blogolni, nem gondoltam volna, hogy ennyire megszeretem. Az első blogom irtózatosan béna volt és nagyon sablonos (nem mintha ez nem lenne az), de annál nagyobb beleéléssel írtam. A második blogommal pedig áttörtem egy gátat. Sokan olvasták, rengeteg megjegyzés érkezett, amiért rettentően lelkes  ès hálás voltam. Aztán holtpontra kerültem. Általában hetente két részt publikàltam. Ahogy elkezdődött az iskola volt egy hét mikor nem tettem közzé új bejegyzést. És az olvasóim elpártoltak mellőlem...mikor megírtam az ìrói utószót iszonyatosan könnyeztem. Úgy éreztem csalódást okoztam. Viszont voltak akik megértettek. Nagyon rossz leki állapotban voltam akkor, nem lettem volna képes írni. Mikor rájöttem, hogy mekkora baromságot követtem el, visszatértem. Újra elindítottam a történetet, hiszen nem tudtam elengedni. És ekkor jött egy újabb pofon...egy olvasóm, aki mindig kiállt mellettem, minden résznél hagyott megjegyzést azt mondta, hogy rossz amit írtam. Annyira szíven ütött, hogy azonnal töröltem a blogot. Mostanra rájöttem, hogy hatalmas hiba volt. Késő bánat, már nem tudom visszahozni...
Ekkor döbbentem rá, hogy mennyire fontosak azok az emberek aki végigkövették minden írásomat. Akik mellettem voltak, bármilyen baromságot is írtam. Ezáltal szeretném megköszönni neki/nekik a támogatást. Nélküled/nélkületek nem tudtam volna ennyi ideig csinálni.
Hogy miért hoztam létre ezt a bejegyzést? Ma egy éve, hogy elkezdtem blogolni.
Tényleg köszönök mindent.
Ui.: Hamarosan hozok részt is, már készülőben van.
   Titi